Húhh... Nem is nagyon tudom leírni, mit érzek most, ezt csak az értheti meg, aki már tapasztalta, aki átélte. Ez az érzés az egyedüllét, a magány. Mikor egybefolynak a képek, s körülötted mindenki vihog, de úgy érzed senkivel nem tudnád magad jól érezni! Ilyenkor az ember elveszíti az önbizalmát, dagadtnak, csúnyának, hülyének érzi magát. Azt érzi, hogy soha nem lesz elég jó, hogy mindig mindenhez kevás lesz, soha semmit nem fog tudni egyedül végigcsinálni. Ezt érzem most én is. Egyetlen szóval borzasztó. Komolyan mondom még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom. Ilyenkor az embernek nagyon jól esik egy két kedves szó, vagy akár az, ha úgy érzi, valaki mégis csak mellette van.... Nem tudom hogyan fogom magam túltenni az engem ért bántásokon, sérelmeken, csalódásokon.... Mégis azt kell hogy mondjam, hogy MEG KELL CSINÁLNOM!!!! Ehhez kínánjatok nekem soksoksok sikert! :(
"A csalódások valójában csak erősítenek. Színesítik az utat, és megmutatják a saját erődet. Azt, amiről néha megfeledkezel, azt, amit néha figyelmen kívül hagysz."